A Valentin- vagy Bálint-nap már világszerte a szerelmesek napja, és mindenhol más-más szokásokat kötnek hozzá. Valaki rajong érte, valaki pedig nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, de az biztos, hogy izgalmas az eredete, és érdemes ezen a napon egy kis figyelmességgel készülni a szeretteinknek.
A legenda szerint élt Rómában egy Valentin nevű keresztény pap, aki nem tartotta tiszteletben az akkori császár, II. Claudius rendeletét, miszerint a fiatal férfiak nem köthetnek házasságot, mert így jobb katona válik majd belőlük. A fiatalember ennek ellenére keresztény módra megeskette a szerelmeseket, ezért a császár börtönbe vetette és halálra ítélte. A legenda úgy szól, hogy az egyik börtönőr leányát, aki vak volt, a pap a hitének erejével meggyógyította, és visszaadta a látását. A pap életét ennek ellenére nem tudták megmenteni, viszont a kivégzése napján egy üzenetet küldött a lánynak, hogy „A Te Valentinod.” A hagyomány szerint innen ered a Valentin-napi üzenetküldés szokása, és így lett Szent Valentin a szerelmesek védőszentje.
Talán a legfontosabb ezen a napon, hogy különleges, romantikus hangulatot teremtsünk, hogy a párunk érezze, hogy ez a nap más, mint a többi. Ezt megtehetjük egy kedves gesztussal, egy személyre szóló apró ajándékkal, meglepetés csokoládéval vagy akár egy gyertyafényes vacsorával is. Az otthoni idill megteremtéséhez ajánljuk webshopunkból a Deluxe Homeart valósághű LED gyertyákat, melyek később is bármilyen alkalomra tökéletes otthoni kiegészítők.